A magyarországi oktatási-nevelési piacon számos környezeti oktatócsomag van jelen. Valamennyi a környezeti tudatformálásért tevékenykedő különböző egyesület, szervezet gondozásában jelent meg. Többségük igényes, jól összeállított csomag, amelyet a pedagógusnak, illetve az oktatási-nevelési vezető szakembernek csak „ki kell bontania”, és elérhetővé tennie a tanulók számára.
A környezeti oktatócsomagokat oktatási-nevelési segédanyagnak nevezzük. Számos meghatározás létezik ugyan, az oktatócsomag kifejezésre, de általánosan elfogadott, definíció nem található sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban. Mi Kárász (2006) definitív értelmezését fogadjuk el, mely szerint: „az oktatócsomag olyan oktatási segédeszköz, amely az oktatási folyamat résztvevői számára rendszerszerűen használható, komponensei és kombinatív oktatási módszertani igénye által hatékonyabbá teszi a tanulást”.
A környezeti oktatócsomagok között, tartalmi diverzitásuk szerint megkülönböztetünk tematikus oktatócsomagokat, melyek egy adott problémakört járnak körül (pl. energia, hulladék, stb.), illetve komplex oktatócsomagokat, amelyek a környezet- és természetvédelem, valamint a fenntarthatóság több témájához biztosítanak feldolgozási lehetőséget.
Az oktatócsomagok nem csak témájuk, hanem eszköztáruk szempontjából is nagyon változatosak. A legtöbb oktatócsomag alapja egy tanári kézikönyv, melynek felépítése szintén különböző. A tanári kézikönyv anyaga többnyire – főleg az újabb oktatócsomagnál –, CD-ROM-on is megtalálható, amely kihasználva a multimédia adta lehetőségeket, Internet hálózatba kapcsolt számítógépen használva szinte határtalan lehetőségeket kínál a témával kapcsolatos böngészésre. A csomag tartalmazhat még dia- és videofilm anyagot, írásvetítő fóliákat, posztereket, egyedi feladatlapokat és számtalan speciális segéd- és gondolatébresztő anyagot (pl. játékok, értékelő eszközök, stb.).
Oktatócsomag |
Készítő/Kiadó |
Az oktatócsomag fotója |
Alisma
(tematikus)
Oktatócsomag a nedves élőhelyek megismerésére |
|
![](images/alisma.jpg) |
Zöld útipakk
(komplex)
Multimédiás oktatócsomag a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés 22 témájáról |
|
![](images/zoldutipakk.jpg) |
Natura 2000
(tematikus)
A Natura 2000 területek jelentőségének megismerése |
|
![](images/natura2000_000.jpg) |
Hulladék-suli
(tematikus)
Az iskolákban megvalósítható hulladékkezelésről az egyén és a közösség szintjén |
|
![](images/hulladeksuli_kicsi_000.jpg) |
Mi lesz a szeméttel? (tematikus)
Minden, ami a hulladékkal kapcsolatos
|
|
![](images/mileszaszemettel.jpg) |
Hol az energia?
(tematikus)
Az energia jelenléte életünkben, a takarékoskodási lehetőségek |
|
![](images/holazEnergia.jpg) |
Géntechnológia
(tematikus)
Genetikailag módosított élőlények ökológiai, egészségügyi, társadalmi és gazdasági kockázatai
|
|
![](images/gentechnologia.jpg) |
Egyetlen Földünk van (komplex)
Az életmód, az adósság, az éhezés, a háború, az ember és a természet problémáinak megismerése a fenntartható fejlődés tükrében
|
|
![](images/egyetlen.jpg) |
A fák világa
(tematikus)
A tématervek középpontjában a fa áll |
|
![](images/afakvilaga.jpg) |
Gyere velünk, csodákra lelsz!
(komplex)
Környezet- és természetvédelmi oktatócsomag |
|
![](images/gyerevelunkcsodakralelsz.jpg) |
Éghajlatváltozás
(tematikus)
Éghajlatváltozás okai, következményei, megoldási lehetőségei |
|
![](images/eghvaltozas.jpg) |
Madarász ovi és madarász suli
(tematikus)
Természetvédelem – madarak |
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Budapest) |
![](images/madar.jpg) |
Belefulladunk?
(tematikus)
2. átdolgozott kiadás,
a reklám-fogyasztás-hulladék összefüggéseivel, a hulladékkezelés lehetséges módjaival, valamint az egyes anyagfajták hasznosíthatóságának lehetőségeivel foglalkozik
|
|
![](images/belefulladunk_kicsi_000.jpg) |
|