biodiverzitás, biológiai sokféleség: az élő természet eredendő létezési formája, amely a biológiai szerveződés több szintjén is kifejezésre jut. Az élőlények roppant változatosságának végső formája a gének mutációja. Egy faj – legyen az baktérium, alga, állat v. virágos növény – a gének szintjén jelentkező sokfélesége ®populációkba tömörült egyedeinek változatosságában mutatkozik meg. A különböző fajokhoz tartozó populációkból szerveződő ®társulások, közösségek jelentik a ~ következő fontos szintjét. Mindegyik eddigi és további szerveződési szinten (így a társulás-komplexeken belül, a ®tájban, a biomban, végül a ®bioszférában) meghatározhatók azok az elemek, amelyek mennyisége a ~t számszerűen is kifejezik (®diverzitás). A ~ komponensei révén állandó változásnak: keletkezésnek, átalakulásnak, pusztulásnak van kitéve. Ez a biodiverzitás dinamikája. Fosszilis maradványok azt mutatják, hogy a legtöbb faj tünékeny, hogy a valaha létező fajoknak több, mint 95%-a mára kihalt (®kihalás). Fosszilis fajok (eltűnt emlősök és tengeri gerinctelenek) közepes élettartama 1 és 10 millió év között mozog (fajöltő). Új fajok keletkezésének számos különböző mechanizmusa adott. E folyamatra – a speciációra – három mozzanat jellemző: egy már létező fajjal indul be, genetikai változásokkal kapcsolatos, végül erősen befolyásolják ökológiai tényezők. A fejlődéstörténet azt mutatja, hogy a fajkeletkezés nem egyenletes sebességgel folyik: időnként egészen eltérő rendszertani csoportokban is gyors megsokszorozódások léptek fel. Ellentétes folyamat a kipusztulás (extinkció). Ennek üteme napjainkban egyre gyorsuló; oka sokféle, de végső soron az emberi népesség növekedése. Az extinkció vonatkozhat magára a fajra (tehát annak összes populációjára), v. csupán egyes elterjedési részter.-eire (lokális extinkció). A brit szigetek v. Hollandia ter.-én a lepkék, madarak v. emlősök csoportjaiban 2–24% arányú kipusztulásokat dokumentáltak. A növényeket illetően kipusztultnak tekinthetők azok a fajok, amelyek az elmúlt 50 évben nem kerültek elő. Eltűntnek nevezzük az utóbbi 10 évben nem megtalált növényeket (®kipusztult növényfajok). A vegetációs egységek sem állandóak a térben, hanem különböző hatásokra beinduló ®szukcessziós (előremutató) v. leromlási folyamatoknak kitéve visszafordíthatóan v. visszafordíthatatlanul átalakulnak. Az összes ®ökoszisztéma alapvető komponensei a különféle trofikus szinteket képviselő, sokszor nagy számú egyeddel megjelenő fajok (®trofikus szerkezet az ökoszisztémában). A ~ökológiai jelentőségétmutatja,hogy mindenféle faji szegényedés a rendszer hátrányára van. A genetikai variabilitás csökkenése a populációkon belül csökkenti a flexibilitást, amellyel az adott faj a környezet megváltozásaihoz alkalmazkodik. Fajok kiválása (de akár új fajok megjelenése is) lényeges hatással lehet az ökoszisztéma működésére. Minden faj meghatározott szerepet tölt be az ökoszisztéma mechanizmusában (a nitrogén fixálásában, a víz felfogásában stb.), eltűnésük ezért a funkciót is befolyásolja. Evidenciák mutatják, hogy pozitív kapcsolat áll fenn az ökoszisztéma regenerációs készsége – pl. egy szélsőséges éghajlati esemény leküzdése – és a fajszám között. A vegetáció fragmentációja és ®diszturbációja is erős hatással van a működésre, mivel pl. e behatások miatt a jelen lévő fajok közötti arány eltolódik: nagy termetű, hosszú életű fajok ált. kisebb termetű, rövid életűekkel cserélődnek le. Emiatt csökken pl. a rendszer tápanyagtároló képessége. Azok az egyszerűsítések, amelyek révén fajszegény v. egyfajú, magas hozamú mg.-i kultúrákat hoznak létre, az ökoszisztéma stabilitásának látványos csökkenéséhez vezetnek, amit csak pótlólagos tápanyagbevitellel, peszticidekkel ellensúlyozhatunk. Egy klimatikailag, geológiailag többé-kevésbé egységes földrajzi térben a vegetáció egységei, a társulások a térben ismétlődően (és olykor ®társuláskomplexeket képezve) jelennek meg. Egy alföldi táj (pl. a Duna-Tisza köze homokvidékén) erdőssztyepp-tölgyes maradványok, száraz cserjések, homokpusztagyepek és sztyeppréttöredékek, buckaközi kiszáradó láprétek mozaikja, amelyhez esetleg homoki szőlők, gyümölcsösök kapcsolódnak. A tájon belül a társulások egymástól nem függetlenek; a közöttük létrejövő kapcsolatokért részben éppen a ~ a felelős, mivel a sokszor érintkező állományok között fajcserék, propagulumáramlások (ill. az ökoszisztémák között anyagforgalom, energiaáramlás) lépnek fel. A rokon tájak (tkp. vegetációtájak) összessége aztán a ®biomokot hozza létre. Ahogyan egy növénytársuláson belül a ~ elemeit a különböző egyedszámban megjelenő fajok képezik, úgy a vegetációtájat a különböző kiterjedésben, súllyal megjelenő társulások. Ez a táji szintű biodiverzitás. Két ter. közötti diverzitást fajokkal is jellemezhetünk; ez a ®béta diverzitás, ami a kicserélődő fajok számával mérhető. (Környezetvédelmi Lexikon)

Május 22-e a biológiai sokféleség világnapja 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján.